2009. október 4., vasárnap

Candlewick technika

Szombaton Tatabányán jártam a foltvarrós napon. Kicsit fárasztó nap volt, de minden percét nagyon élveztem annak ellenére, hogy hajnali 5-kor keltünk, mert fél hét előtt ment a vonat. Ráadásul szörnyű hideg volt így korán reggel. :(
De hamar megérkeztünk ( 2 órás út ) és elsétáltunk a közös varrás helyszínére. Nem most voltam itt először. Ez már a harmadik alkalom volt. Gyönyörű munkák fogadtak bennünket és természetesen az árusok is. Most is, mint mindig csodás anyagok és eszközök vártak bennünket, és most is elcsábultam természetesen. A képen is látható kézimunka olló hívogatott nagyon-nagyon.
Aztán jött a meglepetés: a Candlewick technika. Eddig még sosem hallottam róla. A képen látható kártyatartó díszítése ezzel a technikával készült. Amint megtudtuk, a technikát az Angliából érkezett telepes asszonyok honosították meg Amerikában. Mint látható is, az előre megrajzolt mintát francia csomókkal varrjuk körbe, de a fonal, amit a hímzéshez használunk, nem osztott hímzőfonal, hanem gyertyabél vastagságú fonal. A telepes asszonyok fehér vászonra fehér fonallal csomózták a díszítéseket.
Az enyém így sikerült. Nekem tetszik. Mit szóltok hozzá??
Rengeteg képet is készítettem, igyekszem hamarosan feltenni őket a blogra.
:)
I went to Tatabánya on Saturday because of day of patchwork was there. It was a very exhausted day, because I had to get up very early, at 5 o'clock a.m. We went by train. It left at 6.28, and it was a very cold and foggy morning.
We arrived at about 9.30, and we immediately saw a lot of wonderful patchwork and some sellers who sold some nice patchwork fabrics, and tools. I found a very nice embroidery scissors again. You can see it on the photo. It is magic, isn't it?
Then it was a surprising program: Candlewick technique. It was naturalized by settlers women from England in America. You have to embroider with French knots. I made a card holder with this technique. You can see it on the photo. I love it. What do you think?
I took a lot of photos too. I'll put them on my blog soon. :)

5 megjegyzés:

  1. Judit!Nekem miért nincs még ilyen tűtartóm?Hol van ilyen?

    VálaszTörlés
  2. A xszemes boltban rendeltem.
    Itt: http://xszemesbolt.hu/kategoria/tuk_tutartok.html
    Próbálkozz!!
    :)

    VálaszTörlés
  3. Először a nagyított fotót néztem meg, s az jutott eszembe, hogy ez olyan, mint a francia csomó, csak vastagabb fonalból. :-)
    Aztán elolvastalak... :-)

    VálaszTörlés
  4. That's lovely! I've always admired, but I've never tried candlewick embroidery. Maybe one of these days! Have a great, creative day Sweetie! Hugs, Paulette ;)

    VálaszTörlés
  5. Thank you Paulette :)
    Have a nice weekend!

    VálaszTörlés